És nem múlik... nem múlik a hiányérzet, nem múlik a fájdalom és az üresség a szívember. Tengernyi szép-szomorú-szerelme verset olvastam és szándékomban állt feltenni őket ide, de valamiért nem tettem. Volt, amelyiken bőgtem.
Még mindig hiányzik. Visszaestem. Napi 48 órát gondolok rá.. Munka közben, álmomban kísért és ha olvasok is, akkor is Rá gondolok.
Mondjuk, jót tesz az olvasás. Ösztökél, hogy újra kezdjek írni... Egy kiadó közvetetten meg is keresett... És már van is ötletem... Most már csak a Múzsának kellene jönnie. De nem és nem jön. Iszonyú.
Kába vagyok és fáj a szívem, ami maradt.
„Az első volt a rácsodálkozás
Ámulattal nézted őt, mint látomást
Szívedből jött minden vallomás
Tökéletesnek hitted őt, mint annyi mást
Másodszorra te választottad őt
Terveztél harmóniát, szép jövőt
Érthető volt az elhatározás
Hitted azt hogy rajtad áll a változás
Harmadszor már úgy fogadtad őt
Mint a vén hajós a változó időt
Mint ki végül sziklás partot ér
Szelíd révbe jutni már nem remél
Háromszor elfogadtad
Háromszor megtagadtad
Háromszor hagytad újra el
Háromszor megszeretted
Háromszor elvetetted
Miért kezdenéd most újra el?”
Ilena Teresa Meraq
Misereor
A poén, hogy inkább T-re emlékeztet a vers egy része... és semennyire senem J-re.
Kezdek megbolondulni, ma visszakcsintott rám a tükörképem.
Oké, vicceltem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.