Bár meg kell vallani, ez valami csoda, mivel átlag 3 órákat alszom. Olvastam pár szakirodalmat ebben a témában: tartok tőle, hogy alvászavarom kezd a súlyos kategóriába fókuszálni, mivel átlag hetenként 30 órát alszom.
Bár ez a hét nem fogja elérni a fenti átlagot, mivel előző éjjel le sem húnytam a szemem. Élmény volt: visszajött a gyűlölt érzés, mikor nem kapok levegőt és attól tartok, ha elalszom megfulladok. Imádom a pánikbetegséget, mondtam már?
Tök érdekes: gyűlölök bemenni a munkahelyemre, pedig ott ember vagyok és úgy is viselkedem. S mégis, oly mohón vágyom arra, hogy végre itthon legyek, egyedül. Magammal. Bár ahhoz, hogy ne kelljen magammal foglalkoznom, a legjobb cselt terveltem ki: olvasok. Már nem tudom, hány továbbírást olvastam.
Némelyiken röhögtem is, másokon sírtam. És volt néhány olyan, mikor sírtam és nevettem is egyedilejűleg. Na, nem:) Nem őrültem meg: pusztán az író csodálatos tehetséggel ábrázolt helyzetkomikumán derültem könnyekkel az arcomon.
Lélezés. Olyan természetes, hiszen szinte észre sem veszed. Percenként átlagban 16 szor veszel levegőt. Bizony. Tanultuk, csak már nem tudom, általánosban e vagy gimiben.
De nem is ez a lényeg. Hanem a lélegzés. A természetesség.
Éreztél már olyan lelki fájdalmat, mikor az már fizikai, és nem tudsz, nem BÍRSZ lélegezni, mert úgy érzed, kiszakad a lelked? Mikor erősen koncentrálnod kell a légcserére, mert az a hitvány életösztönöd rádkényszeríti az akaratát? És nem tudod, mi fáj jobban, az, hogy ha lélegzel, vagy az, hogy az életösztönöd erősebb nálad?
Lélegezz. És érezd, ahogy kibukik belőled önnön szörnyeteged belső nyüszítése, mert nincs ahhoz ereje, hogy üvöltön, vagy ha van, nem mered kinyitni a szádad, inkább öklenedezed a levegőt is, az orrdon keresztül. Lélegezz. És mikor szabadon engeded mert már mered, hiszen egyedül vagy, megint egyedül, akkor jégforró lávaként tör elő a szádból, a légcsövedből, a tüdődből a lelked és a szíved összes félelme, kétsége és fájdalma. Lélegezzz. Vagy sorolhatnám, de nincs kedvem gondolkozni. Még nem vagyok elég erős hozzá. Lélegezz. Ezért olvasok, hogy ne a saját gondolataimmal foglalkozzam, mert azok megölnének. Lélegezz. Na nem szó szerint, fizikailag. Lélegezz. Ha bírsz, hagy hagyod.
Arra volt van a pszichém, kérem. Módszeres gyilkos, nekem elhihetitek.
Ma rájöttem még valamire, de még nem merem leírni, még kell, hogy érlelődjön, hogy rájöjjek, miért is formálódnak bennem ezek a konzekvenciák.
Most megyek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.