Az egész annyira ismerős,hogy már fáj,kivéve,hogy én a partnerem mellett vagyok enyire magányos.Volt tiltott kapcsolat,és más futó-és be nem teljesült szerelmek,de a helyzet nem változik,csak én változom meg tőle...Egyre zárkózottabb leszek.És egyre boldogtalanabb.Három évbe telt feldolgoznom az én J-met,bele lehet hülyülni.Kár,hogy csak mi tépjük magunkat annyira,a pasiknak ez könyebb,vagy nem?

Hűha, megleptél, ugyanis azt hittem,hogy senki nem fogja olvasni..:))
Ha magányos vagy, akkor miért nem váltasz? Hiszen egyedül sem lehetnél ennél magányosabb...
Nem tudom, mennyire könnyebb a pasiknak... Néha úgy gondolom, amelyik szenved, az jobban megszenved egy szakítást, máskor meg azt, hogy leszarnak mindent és minket is...

Ebben a blogjátékban az esetlegesség a pite, hogy nem tudhatod soha, hogy kik, meg hányan, meg miért is olvasnak, ha egyáltalán olvasnak.
Meg olvasni is azért érdekes és érdemes, mert ugyan ilyen esetleges, hogy mibe szaladol bele.
Mint ahogy pl. most én, a Te személyedben a ma iccaka a második nagy szenvedőbe.
Előzőre is kommenteltem, de csak annyit, hogy nincs okosság, mert valóban így gondolom, mert hiába elég egyszerű szabályok szerint ketyegünk, még is annyira baszottan sokféle kombinációkban és lelkekben lehetünk benne, és hogy mint ha valamit, ami nekünk van mint ha mindenképen végig kéne tipegnünk, hogy aztán azzal meg abban menyjünk tovább amit abban összeszedtünk.
Valahogy úgy érzem, hogy ez a legtöbb, hogy legalább egy kommentet lökünk a senyvedőknek, mert mint ha Ti is azért írnátok ezt nyilvánosba, hogy valaki osztozzon veletek abban virtuálisan, amit olyan nehéz viselnetek húsban és véretekben.
Pasik is tudnak kínlódni ugyan annyit mint nők, meg még aki többet is, de van hogy, meg ki kevesebbet, meg hogy egyáltalán nem.
Tudod, az a bizonyos kombináció, hogy a szitu, amiben kik milyenek.

Tudod elgondolkodtattál. Ha Ti ennyire könnyen ide találtatok, mi lesz, ha egyszer Ő is ezt teszi? Csak reménykedem, hogy a munkája miatt nincs ideje, blogokat olvasgatni, pláne, ha nem célzatosan keres...
A másik meg: szenvednék? Lehetséges, sőt tuti. De nem azért írom le, hogy sajnáljanak, hanem, mert nekem így könnyebb feldolgoznom dolgokat. És voilá!:)
Na meg azért is, mert a hagyományos papír-toll formátumtól már teljesen elszoktam...

Az esetlegesség nem egyenlő a könnyűséggel!:)
Bármenyire nincs ideje, 1:1-be is beleszaladhat, míg Te nem is gondolod tán mennyit mókol, hogy kersee és találja, oszt még sem.:)
Együttérzés nem egyenlő a sajnálattal!:)
Én nem gondolom, sem azt hogy sajnálnálak, sem pedig azt, hogy azért írod, hogy sajnáljanak.
De ha már "nyilvánosban" nyomod kvázi, mert ugye a blog formátum valami olyas féle, akkor a hagyományos toll-papír formátumon túl csak van ott belül valami egyéb késztetés is, hiszen ennyi erővel véshetnéd Word-be is a saját meghajtódra.
Ez a késztetés, amit te kiírásnak nevezel, így nyilvánosba, lehet, hogy valami ilyen kikívánkozás is, hogy valakik érezzék át és együtt veled a cuccot, ami neked sokszor kicsit túl nehéz. Valami féle virtuális osztozás, ami szerintem teljesen normál működés, ami egyesíti a ki belőlem valakinek, de sokkal könnyebb, hogy nem is tudom kinek, idegennek.
Szenvedés. Szerintem egyáltalán nem gáz. Élet része. Úgy általábani titkolását nem is értem.

Hála Istennek nem olvas ilyeneket.
Gondolkoztam miért nyomom nyilvános: ósdi és közhely, de nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek?
Nem tudom... elgondolkodtam azon is, hogy törlöm az egészet...
Amúgy ne hidd, hogy nem írok:) Dehogynem, novellákat, verseket... és álnéven neten nem is egyet meglelhetsz.
Az emberek tudod szeretik titkolni érzelmeiket, mert azt hiszik, hogy ettől gyengék lesznek. Pedig azzal, hogy felvállalják, erősödnek.

Én meg valahogy úgy mondanám, hogy ameddig dugdossák, addig egy adott szabályrendszer szerinti harcban vívnak benne, ha meg nem, és leszarva mindent kipakolják a lelküket, vállalt gyengeségeiket, akkor meg nem lehet velük már mit küzdeni. Más világ az már.

Ezzel nem teljesen értek egyet.
De ma úgyis "mindennek ellentmondok" napom van.